Örök nemzeti cél: sokasodj, magyar! - 2018 a magyar családok éve lesz


Magyarszaporodási, demográfiai robbanást már a kezdetek óta hirdetnie, pártolnia kellett volna a felelős magyar országvezetésnek. Ha lett volna, legalább a végvári harcoktól, akkor nem települnek be annyian, és a nemzet önerőből megmentette volna hazáját. Így azonban a folyamatos fogyást korabeli migránsokkal oldották meg, akik nemzeti feltételek nélkül özönlöttek a csak gazdasági haszon mozgatta birtokosok, nemesek jóvoltából, akik kizárólag magukat tekintették a magyar nemzetnek. El is jutottak két Trianonig... Most a 3. fenyeget vészjóslóan...

 

Gyermekvállalást ösztönző, új intézkedéseket jelentett be a Családok Budapesti Világtalálkozóján a miniszterelnök. Az okok mindenki számára nyilvánvalóak: 1980 óta változó ütemben ugyan, de rendületlenül fogy a magyar népesség. A halálozások éves száma csökkent ugyan, de nem olyan ütemben, ahogy a megszületett gyermekeké. Egyértelműen fontos cél, hogy ezt a negatív trendet megfordítsa hazánk.

Az irány persze nemcsak nálunk, de az egész nyugati világban egyértelmű, okai pedig számosak. Mindenki tisztában van vele, hogy a demográfiai helyzet tarthatatlan, bár – hasonlóképp a klímaváltozáshoz – hajlamosak vagyunk a felelősséget eltolva a jövőnek delegálni a problémát. A miniszterelnök a korszellemnek megfelelően a migrációs problémával állítja párba a hazai népszaporulatot, nem minden alap nélkül – még ha a különböző megoldási modellek nem is zárják ki egymást kölcsönösen, a játszma pedig nem feltétlenül zéró összegű. Az mindenesetre biztos, hogy az egész Európában érzékelhető problémára nem lehet egyetlen válaszként a bevándorlás támogatásával előállni.

A kormány eddigi, illetve most bejelentett intézkedéseivel (családi adókedvezmény, csok) minél több gyermek vállalására ösztönöz, és a KSH adatai szerint tavaly már meglátszottak az eredményei ennek a politikának: 2016-ban 93,1 ezer gyerek született, ami 2009 óta a legmagasabb szám. Kérdés azonban, hogy a 2030-ra deklarált cél eléréséhez, avagy a természetes szaporodás mérlegének pozitív irányba billentéséhez elég-e ennyi. Nem arról van szó, hogy a bevezetett, bejelentett kedvezmények ne jelentenének így is segítséget sokaknak. Viszont elsősorban azokat ösztönzik további gyermekvállalásra, akiknek már van legalább egy gyerekük. Ez pedig nem biztos, hogy megoldja a valódi problémát. Szomorú helyzet: a legtöbb fiatal számára ugyanis nem az a kérdés, hogy hány gyereket vállaljon, hanem hogy egyáltalán vállaljon-e, és ha igen, mikor.

Nemrég egy mno-cikk kapcsán Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke arról beszélt, hogy a gyermekvállalás nem csupán gazdasági döntés kérdése, hanem divat dolga is. Manapság a fiatalabb nemzedékek számára nem az élet természetes velejárója a gyermekvállalás, a legtöbbeknek nem ez az elsődlegesen kitűzött cél. Minden kitolódik: tovább járunk egyetemre, tovább tart, amíg elhelyezkedünk, amíg stabil párkapcsolatot építünk, aztán megházasodunk. A gyermekvállalás nem prioritás; nem olyan egyszerű dolog, ami csak úgy megtörténik, hanem olyan félelmetesnek tűnő döntés, amihez sokan csak a harmincas éveikben jutnak el. Ennek a változásnak sok oka van, amelyeket könyvtárpolcnyi kötetekben szokás elemezni. Olyan alapvető társadalmi átalakulások végeredménye, amelyeket nehéz és nem is kívánatos akár csak részben is visszafordítani.

A feladat tehát adott: nemcsak azokat kell megcélozni, akik már gyermekvállalásra adták a fejüket, és nemcsak gazdaságilag, hanem kulturálisan kell ismét vonzóvá tenni a gyermekvállalást – és nemcsak a nőknek, hanem a férfiaknak is. Ez nem fog úgy menni, hogy pártpotentátok főleg nyugdíjas közönség előtt dörgedelmes beszédekben értekeznek a szaporodás nemzetstratégiai fontosságáról, mert ez inkább elveszi a kedvét mindenkinek. Arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy vélt és valós nehézségei mellett miért éri meg gyereket vállalni: nem elsősorban az hazánk érdekében, hanem a saját örömünkre. És közben el kell gondolkozni azon is, hogy mivel lehetne hazacsábítani azt a több százezer magyar fiatalt, akik az itthoni helyzetet reménytelennek ítélve külföldön keresik boldogulásukat. Vagy azon, hogy az erős, következetes magyar (!) nemzestratégia hiánya, a kultúra, az oktatás és az egészségvagyon (ennek kb. 15%-a a konkrét egészségügy), az ifjúság- és szociálpolitika láthatóan mostoha, de letagadott helyzete nem játszik-e szerepet mind az elvándorlásban, mind a gyermekvállalási kedv lanyhaságában. Ezek a kérdések azonban, ha lehet, még messzebbre vezetnek. De azért örvendetes hír, hogy 2018 a magyar családok éve lesz!