VERITAS-vitaestek a BGF Lotz-termében


Meglátószögünk: intő jel már is, hogy a világháború a klasszikus Európát süllyesztette el. Történelem iránt érdeklődőknek, történelmet kutatóknak és –tanítóknak nyílt fórum a gazdasági főiskolán minden hónap első kedd délutánján este hatkor.

 

Kezdjük méltóképpen: ki ide, a Markó utcában (is) működő Budapesti Gazdasági Főiskola Lotz-termébe belépsz, legott ámulat, áhítat és elismerés kerít körül, olyan erőteljesen árad a klasszikus elrendezésű tekintélyes tanácsterem, amelyet lélegzetelállító szépségű és nagyságú pannók sora díszít, alkotóik nem kisebb művészek, mint Lotz Károly és Than Mór. El kell ismerned, hogy itt az eredeti, hiteles megismerés iránti igény(esség) és minőség az uralkodó elem. Emberarcát kereső korunk formálóinak jót tenne be-beülni ide.

Emlékezvén a hajdani kávéházi, kultúrházi és más ismeretterjesztő vagy szabadegyetemi alkalmakra, a Gólyavári estékre, avagy a legfrissebb Mindentudás egyetemére, kiadónk-szerkesztőségünk is elfogadta a VERITAS Történetkutató Intézet október 7-i „Mint szfinksz mered ránk a trónörökös” kezdetű meghívását (Ady-sor).

A Történelem és emlékezet, a negyedszázados EKA-évforduló, a Megszállástól megszállásig, Magyarország a nagyhatalmak szorításában 1944–1949 c. nagyszabású, élénk érdeklődést kiváltó parlament-béli tudományos tanácskozás után ismét figyelemre méltó kezdeményezés gyarapítja a VERITAS Történetkutató Intézet ismertségét: Veritas-estek címmel jövő év június 2-ig vitaest-sorozatot szervez a Budapesti Gazdasági Főiskolával, hazánk legnagyobb főiskolájával karöltve.

Az új forrásokon alapuló kutatási eredményeit bemutató VERITAS Történetkutató Intézet olyan ma is izgalmas történelmi témákat tűzött rendezvénytervébe, mint pl. numerus clausus és a magyar felsőoktatás (1920–44), a magyarországi németség a két világháború közötti időszakban, az elfeledett 1913. évi választási törvény, a népbíráskodás, a magyar diplomácia alternatívája a szovjetrendszer bevezetése után vagy az épp most kezdődött Hóman Bálint történész rehabilitációjára irányuló perújrafelvétel. E témák az akkor élt elődeink életét érintő kérdéseket vesznek újra górcső alá, ám ezek számos hasonlóságot mutatnak a mi korunkkal, azaz fölfedező útra indulhatunk, párhuzamokat vonhatunk, új összefüggéseket láthatunk meg a VERITAS Intézet történészeivel, miután az előadások interaktívak, vagyis voltaképpen vita-véleménysodrású szellemi párbajok.

Már az első beszélgetés is ilyen volt. Először Marinovich Endre egyetemi tanár, professor emeritus, a VERITAS Intézet főigazgató-helyettese és Ferkelt Balázs, a BGF általános rektorhelyettese köszöntötte a megjelenteket, kiemelvén, hogy méltóbb, hitelesebb helyszínt nem is találhattak volna, és hogy a történelmünknek olyan kevéssé vagy félreismert fejezeteit bontják ki, elemzik, amelyek a mába mutatnak. A VERITAS Intézet a dualizmus korát (vezetője: Gergely András), a Horthy-korszakot (vez.: Ujváry Gábor) és az 1945 utáni időszakot kutató csoportja (vez.: Zinner Tibor) természetesen nem csupán a szakmabeliekkel, az egyetemi hallgatókkal, hanem minden, a magyar történelem legutóbbi másfél évszázada iránt érdeklődővel tervez mélyreható, tanulságos véleménycserét folytatni. Tehát nemcsak az ifjonc historikusok mutathatják meg oroszlánkörmeiket, hanem a vendégek által is megmérethetik magukat, vagyis a hallgatóság sem hallgat, hanem ott mozog a porondon.

Az első vitaest fórumfelelőse, beszélgetésvezetője (moderátora), Gergely András történészprofesszor, egyetemi tanár Ligeti Dávidot, a VERITAS Történetkutató Intézet és ifj. Bertényi Ivánt, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet fiatal történészeit terelgette a szellemi arénában. A Szarajevóban 1914-ben meggyilkolt Ferenc Ferdinánd trónörökös Osztrák-Magyar Monarchia jövőjével kapcsolatos elképzeléseit, a dualista rendszer átalakításának terveit, lehetőségeit járták körül, egyúttal arra keresvén választ, hogy milyen mentalitású, szándékú történelmi alakok játszottak szerepet az akkori végzetes történésekben (Ferenc Ferdinánd, Ferenc József, IV. Károly, gróf Tisza István, gróf Andrássy Gyula, Conrad von Hötzendorf és mások). Milyen kapcsolatok, célok, érdekek fűzték őket Ferenc Ferdinándhoz? A trónörökös mennyire volt tájékozott, előrelátó, rátermett, önálló és a körülmények foglya; mennyire határozta meg sorsát a reá kiszabott történelmi szerep etc.?

Az érdekes szellemi párbajnak már az elején, de a további menetekben is előbukkantak a két fiatal történész eltérő tézisei. Ifjabb Bertényi Iván úgy látta, hogy Ferenc Ferdinánd olyan trónörökös, aki nem uralkod(hat)ott, semmi komoly történelmi tett nem fűződik a nevéhez. Sokféle tervet forgatott a fejében, de nem kívánta fölfedni szándékait. Fura, rangon aluli, szerelmi, végső soron morganatikus házasságot kötött Chotek Zsófiával, vagyis egyházilag érvényes volt kapcsolatuk, ám a „csak” grófnői származás kizárta az arát s gyermekeiket a férj kivételes jogaiból. A családi ragaszkodás a „szívember” képzetét keltette, amelynek révén a kisemberek pártolót reméltek személyében. Nos, Ferenc Ferdinánd egyáltalán nem ilyen volt! A bennfentesek, kiváltképp a magyarok annyit sejtettek róla, hogy sok jóra nem számíthatnak tőle, hiszen Magyarországgal szemben szokatlanul heves ellenérzéseknek adott hangot, ezért a dualizmusban az egyik meghatározó szerepű Magyar Királyság súlyát csökkenteni tervező, önjáró, akaratos, kérlelhetetlen utódot látták benne.

Ligeti Dávid ugyan elismerte ezeket a jellemvonásokat és szándékokat, viszont ezeket inkább Ferenc Ferdinánd liberális fővonásához illeszkedőknek minősítette, lévén az Osztrák–Monarchia is Európában talán a legliberálisabb berendezkedésű birodalom. Ennek folytán sokan érezhették úgy, hogy a meggyilkolása nagy vesztesége volt a Monarchiának. Ligeti úgy vélte: az örökös trónörökös bebizonyította, hogy a Habsburg-ház képes változni a korral, új, elsősorban mentális irányt nyitott a dinasztia életében.

Ligeti Dávid hadtörténészi szakmaiságával közelítette meg a trónörökösnek a hadsereghez való viszonyát. Lehetséges vezetőt láttak benne, s Ferenc Ferdinánd így is viselkedett. Osztrák lovassági tábornoki egyenruhát viselt a merényletkor is. Egyébként feleségét is azért vitte Szarajevóba, hogy demonstrálja jövőbeni önállóságát, uralkodói szerepét, itt egyenrangú volt Zsófia is (nem úgy, mint a császári udvarban). Egy a főszálhoz kötve egy mellékszálat is idefűzött Ligeti Dávid, örökbecsű igazság: keresd a nőt Ferdinándnál is! Bár hirtelen haragra gerjedt és frusztrált volt a hosszú trónra várakozás miatt, mégis bensőséges családi életet élt. Azt is vállalta, hogy házassága okán gyermekei nem lehetnek uralkodók. Belesimult a főhercegi sorsba, ami az adandó alkalmat persze nem zárta ki.

Nemcsak nejét, hanem unokaöccsét, IV. Károlyt is az uralkodói szerepkörre készítette föl, ami és Károly későbbi ténykedése (sokak szerint) előrevetítette, milyen császár-király lett volna Ferenc Ferdinánd. Hötzendorf kimondottan úgy vélte, hogy rossz irányba nevelték Károlyt.

Gergely professzor közbevetésére, hogy gyermekei javára nem változtatta volna-é meg rögtön az örökösödési törvényt, ifj. Bertényi Iván azt vázolta: hiába volt Ferdinánd – vitatott – politikai neveltje IV. Károly, békés körülmények között ő határozta volna meg az uralkodás fő irányait. Némi liberális vonásokkal talán rendelkező, de igazából autoriter, a trónöröklésre régóta, tehát türelmetlenül várakozó, bizonyítani akaró alkat volt Ferdinánd. Az sem liberális törekvése, hogy a magyarokat kissé hátrább szorító, az ún. nemzetiségieket előbbre helyező új felállású Monarchiát alkotó néptörzsek egyensúlyát tűzte ki célul (erős uralkodó státusz, erős birodalmi centrum, engedelmes parlament és kormány stb.). Erre egyébként létezett egy féléves külön terv, amit a híveiből álló tanácsadói testület (Belvedere-kör) készített, és ennek alapján 6 hónap alatt markáns, agresszív áttörést kellett volna elérnie a politikában. Ám ezzel szemben ott állt Magyarország, a kemény dió, Egy 24 óra alatt kierőszakolt örökösödési és választási törvénnyel szemben – Ferdinánd véleménye szerint – Tisza 48 óra alatt felforgatott volna mindent, Andrássy Gyula szerint sebtiben „negyvennyolcast” csináltak volna belőle az említett változások.

E vonalhoz kapcsolódva Gergely András Magyarország irányába terelte a beszélgetést: nézzünk körül ott mi volt a helyzet. Rögvest kiderült: Ferdinánd és Károly is el akarta távolítani az erélyes és rájuk nézvést veszélyes gróf Tisza Istvánt, aki Ferenc József bizalmasának, egyben a kiegyezés, a Monarchia feltétlen hívének számított, s főleg, mert ő keményen készült egy „ferdinándosan” újrastrukturált Monarchia eshetőségére, a magyar érdekek védelmére. Ugyanakkor az is kétségtelen: a Habsburgoknak szükségük volt Tiszára. Olyan megbízható, ám „szerényen népszerű” híve kevés volt Ferdinándnak (s IV. Károlynak), mint pl. Kristóffy József, Lukács László.

A vitaesten természetesen szóba került a trializmussá alakítás is, ám ebben egyetértettek a vitapartnerek: ezt semmiféle dokumentum nem bizonyítja. Popovics román politikus nagy ausztriai egyesült államokról való víziója illúziókergetés volt csupán.

Gergely professzor újabb jókora témaszeletet kínált föl azzal, hogy vajon meddig lehetett volna kitolni a háborút, mennyire volt szikra Szarajevó? Újabb egyetértés: s az angol-francia háttérből becsalogatott oroszok által biztatott, támogatott szerbek a kirobbantók, és nem Ferenc Ferdinánd meggyilkolása. Újfent Hötzendorf az, aki hetente nógatta a királyt, hogy most kéne támadni. A Monarchia igazából nem akart nagy háborút, legföljebb egy kisebb, szerbeket fegyelmező csetepatét. Tény: Ferdinánd határozottabb hadvezetést valósított volna meg. Ő II. Vilmoshoz állt közel, lévén mindketten szenvedélyes vadászok, nem is tűnt fel, hogy cseh vadászkastélyokban találkozgatnak. Állítólag ezek egyikében meg is tervezték a hadi lépéseket. (Képünkön Apis ezredes, azaz Dragutin Dimitrijevics, a szerb katonai hírszerzés-elhárítás háborúpárti, orosz cárilag bujtogatott, Monarchia- és magyarellenes főnöke, aki nem is merényletet, inkább a zűrt, a casus belli-t tervezte, ezért a Fiatal Szerbia (Mlada Serbija), Fekete Kéz beszervezett 7 tagját ki sem képeztette, a tüdőbajos, pszichopata Princip Gavrilo is a szerencsétlen véletlenek még szerencsétlenebb összjátéka eredményeként találta el az előtte elkanyarodó kocsibna ülő párt. Apist terrorista tette után néhány évvel kivégezték, Gavrilo börtönkórházban halt meg.

Apisék felhasználták Potoriek boszniai katonai kormányzó levelét is a háború kirobbantására, s ami 1945-ben eltűnt a szerb katonai levéltárból (!) Ennek másolatát máig bedobják"bizonyítékként", amint Tisza Istvánt is (alaptalanul!) vádolják a többi kis- és nagyantant szereplővel együtt, hogy alátámasszák Trianont, a világtörténelem egyik leggyalázatosabb ármányát, ami valaha létezett a rablóháborúkban, s amiben osztoznia kell egész Európának, illetve az USA-nak - a szerk.)

Igaz, hogy a háború úgymond benne volt a levegőben – vetette közbe Bertényi –, és Ferdinánd impulzív, agresszív volt, de nem állt a háború pártján. Oroszországgal rokonszenvezett is. Ha netán kiegyeznek és fölosztják egymás között a Balkánt, akkor el is marad a világégés, egyben a klasszikus Európa szétesése. De: mindig közbejött egy csoda. Sosem állt össze a kívánt konstelláció.

A fórumfelelős professzor fölvetésére (érdemes-é olyan rég elsüllyedt alakot újra elővennünk, mint Ferenc Ferdinánd), Ligeti Dávid határozott igennel válaszolt, hiszen napjainkban is egy nemzetek fölötti európai egyesülés van napirenden, s vannak olyan korszakok, kérdések, amelyeket nem lehet pusztán nemzeti szemszögből megközelíteni. (Ilyen most pl. az ukrán kérdés – a szerk.)

Ezzel egyetértve ifjabb Bertényi Iván rámutatott: a Habsburg-birodalom egy olyan keret volt, amelyben a „jól mérsékelt elégedetlenség” állapotában úgy-ahogy elviselték egymást a benne élők. A Monarchia nem kerülhető meg történetileg: történeti előkép, modell a jelen Európájának, amelyben a nemzetek, nemzetiségek egyensúlya, együttélése most is alapvető kérdés.

A VERITAS-estek első vitafórumának mérlegét megvonva, Gergely András zárszava, a résztvevők véleménye alapján azt mondhatjuk: a „jól mérsékelt elégedettség” állapota hív vissza bennünket a következő vitaestre, amelyet – mint a továbbiakban – a hónap első keddjén rendeznek. A novemberi téma: a numerus clausus 1920 és 1944 között a magyar felsőoktatásban. A beszélgetés résztvevői friss levéltári kutatások alapján annak bemutatására törekszenek majd, hogy mely időszakokban miként érvényesült ez a rendelkezés.

 

OTT